Rólunk
Fakuckó Vendégházunk Balatongyörökön várja vendégeit, a Balaton partján. A családias hangulatú szálláshelyünk ideális választás családok, baráti társaságok vagy akár párok számára is.

A fakuckó nemcsak egy vendégház, a Mi álomházunk is, melyet egy teljesen üres telek megvételét követően 9 év leforgása alatt építettünk fel egyedi tervek alapján.
Fakuckó páratlan adottságokkal rendelkezik tágas fa belső tereivel, és hatalmas kertjével Balatongyörök szívében 10 perc sétára a Soós-Öböltől - szabadstrandtól, és a híres Szép-Kilátótól.
Négy éve használtuk pihenésre házikónkat, viszont eljött egy pont számunkra, amikoris úgy láttuk, nagyon menő, de így ebben a formában ÜRES.
Leendő vendégeink nélkül nem teljes élmény egy ház megléte, ezért vágtunk bele abba a kalandba, hogy vendégházként üzemeltessük családi nyaralónkat.
Szeretnénk élményekkel, tartalommal megtölteni ezt a kis helyet. Ebben segítenek nekünk vendégeink. Motivál minket az, hogy egy olyan vendégházat biztosítsunk, ahol otthon érezhetitek magatokat, kényelmesen felfedezhetitek ennek a páratlan adottságokkal rendelkező környéknek a szépségeit, feltöltődhetetnek a rohanó világunkban.
Mivel erősen hajt minket az a vízió, hogy minden vendégünk felejthetetlen élményben részesüljön, szeretnénk ha ehhez nem csak a környezet, hanem a személyes kapcsolat is hozzájárulna, így mindig személyesen fogadunk Titeket.
Fontosnak tartjuk azt, hogy minden hozzánk látogató vendégünk ugyanolyan komfortosan érezze magát vendégházunkban, mint ahogy mi éreztük jól magunkat itt szabadidőnkben. Az ehhez szükséges kellékeket rendelkezésetekre bocsájtjuk.
Számunkra is fontos volt nyaralásaink során, hogy ne mosogatással, mosással teljen az idő, ezért arra gondoltunk, az ehhez szükséges gépek mindenképpen legyenek bent a házban használatra mindig készen.
Nagyon bízunk benne, hogy nálunk megforduló kedves vendégek látogatók felejthetetlen élményekkel térnek haza, emiatt ittartózkodásotok alatt telefonon bármikor elérhetőek vagyunk.



PIHENÉS, KALAND, FELEJTHETETLEN PILLANATOK
A Fakuckó Vendégház vár Balatongyörökön!
Többé nem kell választani a nyugalom és az aktív kikapcsolódás között!
A Fakuckó Vendégház pár perc sétára van a Balaton partjától, strandtól, és a gyönyörű Szép Kilátótól, így mindkettőt könnyedén élvezheti az aki inkább a könnyebb sétákat részesíti előnyben.
Ha kirándulós típus vagy, akkor vár téged a Balatonfelvidéki Nemzeti Park, Keszthelyi-Dombság kék túra útvonala, a Tanúhegyek hol lankás hol meredek ösvényei.
Ha a kulináris élvezeteket részesíted előnyben, és igazi fesztivál turista vagy, akkor bizony itt a helyed, mert a helyszín tökéletesen alkalmas arra, hogy a Balatoni programokban tobzódhass a környéken, nem beszélve a borvidékról, ami szó szerint körülöleli ezt a kedves kis falut.
De mindenekelőtt itt a BALATON. Házunktól 10 perc sétára van a Soós-öböl, az Északi-Part legszebb fekvésű szabad strandja, ahová a nap bármelyik szakában leruccanhatsz egy gyors mártózásra. És ha mindez nem elég, a falu strandja is vár.... igen ez az a strand amelyik minden évben bekerül a legszebb hazai vízparti strandokat rangsoroló verseny dobogós helyezettjei közé, szóval érdemes ott is gyönyörködni, és elmerülni a hamisítatlan balatoni hangulatban.
A kényelmes, otthonos környezetünkben kicsik és nagyok egyaránt jól érezhetik magukat. Ne habozz, foglalj még ma, és élvezd a Balaton varázsát a Fakuckó vendégház meleg hangulatában!
És ha tényleg elszántad magad a foglalásra ismerd meg házirendünket is:
Fakuckó vendégház házirend
Nyugalom és tisztelet – közös felelősségünk
Mindent
megteszünk annak érdekében, hogy vendégeink kellemes, nyugodt környezetben
tölthessék pihenésüket. Ha mégis bármi zavaró körülményt tapasztalnak, kérjük,
jelezzék számunkra mielőbb, hogy segíthessünk a megoldásban.
A vendégház tisztaságának, rendjének és berendezéseinek
megóvása közös érdekünk. Ezért arra kérjük Önöket, hogy kerüljék azokat a
viselkedési formákat és tevékenységeket, amelyeket saját otthonukban sem
tartanának elfogadhatónak.
Be- és kijelentkezés:
Vendégházunkat
az érkezés napján 15:00 órától, az elutazás napján pedig 10:00 óráig vehetik
igénybe. Érkezés esetén személyesen fogadjuk Önöket.
Korábbi távozás esetén a szállásdíjat nem áll módunkban
visszatéríteni.
A szállást kizárólag az előzetesen egyeztetett létszámban
lehet használni, melyet a szállásadó ellenőrizhet.
A bejelentkezéshez érkezéskor regisztrációs űrlap kitöltése
szükséges, hivatalos okmány alapján, melynek fotóját a regisztrációs rendszerbe
a vendégház köteles rögzíteni.
Látogatók kizárólag a szállásadó előzetes engedélyével
fogadhatók.
A szálláshely elhagyása legkésőbb 10.00 óráig szükséges. Későbbi távozás esetén a vendégház lehetőséget biztosít az itt tartózkodás hosszabbítására felár ellenében, a rendelkezésre állás függvényében. A kulcs átadása távozáskor előzetes egyeztetés alapján valósul meg, a vendégház területén.
Fizetés:
A
foglalás véglegesítéséhez 20% előleg megfizetése szükséges banki átutalással.
A fennmaradó összeg kiegyenlítése legkésőbb az érkezést követően történik.
14 napon
belüli lemondás esetén sajnos nem áll módunkban az előleg visszatérítését biztosítani.
A szállás korábbi elhagyása nem mentesít a teljes időszak
díjának megfizetése alól.
Elfogadott fizetési módok: készpénz, bankkártya, átutalás
Parkolás:
Parkolni az udvarban kijelölt helyen lehetséges. Kérjük, hogy távozáskor, illetve éjszakára mind a kaput, mind az apartman bejárati ajtaját mindig zárják kulcsra a biztonság érdekében.
Gépjárművek szerelése, nagyobb karbantartása nem engedélyezett; kisebb javítás csak a terület tisztaságának megőrzése mellett végezhető.
Dohányzás:
Az épületben
tilos a dohányzás és a nyílt láng használata, elektromos cigaretta, elf bar használata!
Csak a kijelölt kültéri dohányzóhelyeken megengedett a
dohányzás és egyéb említett eszközök használata.
Szobák és berendezések használata:
Kérjük,
ügyeljenek a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatára!
A vendégház eszközeit (pl. törölközők, ágyneműk) tilos
kivinni az épületből.
A bútorok átrendezéséhez előzetes engedély szükséges.
Mint minden háztartásban, a vendégházban is előfordulhat, hogy valami a vendégek hibáján kívül tönkremegy, vagy meghibásodik. Ha valamilyen rendellenességet észlelnek, az esetleges komoly károk megelőzése érdekében szíveskedjenek azt a szállásadónak haladéktalanul jelezni a következő telefonszámon: 06/30 839 17 44
A berendezésekben keletkezett esetleges károkat
a vendég köteles megtéríteni.
Kérjük, ne kenjék fel a rovarokat a falra.
Nappaliban található
tartógerendára semmilyen súly elhelyezése nem megengedett.
Gyúlékony, robbanásveszélyes anyagokat, valamint járműveket
(pl. kerékpárt, motort) nem szabad a lakótérben tárolni.
Távozáskor, amennyiben elhagyja a házat bármilyen okból,
kérjük ellenőrizze, hogy a klíma, fűtés, világítás és csapok el vannak zárva.
A kulcs elvesztése esetén a vendég viseli a zárcsere vagy
ajtónyitás költségét.
Igény esetén kiskádat, fellépőt, bilit biztosítunk.
Étkezés:
A
vendégház közös, jól felszerelt konyhával rendelkezik, ahol egyszerűbb ételek
elkészítésére van lehetőség.
Kérjük, étkezzenek kizárólag a konyhában vagy az étkezőben –
a szobákban történő étkezés nem megengedett.
Takarítás:
A
szobákat tisztán, kitakarítva adjuk át. Amennyiben bármilyen probléma merülne
fel, kérjük, jelezzék azt a bejelentkezéskor – utólagos reklamációt nem áll
módunkban elfogadni. Amennyiben tartózkodásuk egy hetet meghaladja, előzetes
időpont egyeztetés után teljes takarítást ágynemű és törölközőcserét
biztosítunk.
Hulladékkezelés:
A
háztartási hulladékot a konyhai és fürdőszobai szemetesekbe helyezhetik.
Amennyiben a szemetes megtelik, kérjük, az összegyűjtött
zsákot helyezzék a kültéri kukába, és tegyenek be egy új zsákot.
A hulladékot ne hagyják a folyosón, ajtók mögött vagy
közösségi terekben.
Tűzrakás, bográcsozás, grillezés:
Tüzet
kizárólag az erre kijelölt helyen lehet gyújtani, csak szélcsendes időben, a
megadott farakásból, és mindig gondoskodva egy vödör oltóvízről.
Tűzrakás után kérjük, hogy a vendégek gondoskodjanak a
parázs leöntéséről, illetve a keletkezett hulladék eltávolításáról.
Egyéb:
Szomszédok nyugalmának megőrzése:
Kiemelten
fontos számunkra a környezetünkben élők nyugalma, ezért kérjük Vendégeinket,
hogy 22:00 óra után mellőzzenek minden hangos tevékenységet, beleértve a
zenélést, zenehallgatást, hangoskodást vagy bármilyen zavaró zajkeltést.
A vendégház területén a nap bármely szakában tilos minden olyan
viselkedés, amely sértheti mások nyugalmát, biztonságérzetét, vagy a
magánszféráját.
14 év alatti gyermekek kizárólag felnőtt kíséretével tartózkodhatnak a vendégház területén.
18 év alatti vendégeink számára a dohányzás egyéb füstölő termékek használata, és a szeszes ital fogyasztása a vendégház területén nem engedélyezett.
Kistestű jól
nevelt háziállatot (5 kg súlyig) csak a szállásadóval történt előzetes
egyeztetés után fogadunk.
Kérjük, hogy az állat tulajdonosa hozza magával a szükséges
igazoló dokumentumokat, valamint a biztonságos tartáshoz szükséges
felszereléseket.
Az állat által okozott esetleges károkért a gazda teljes
felelősséggel tartozik.
Vendégeink saját elektromos eszközeinek használata megengedett, azonban felhívjuk figyelmüket, hogy az ilyen eszközök működéséből eredő bármilyen meghibásodásért vagy kárért kizárólag a készülék tulajdonosa felelős.
A szálláshelyen 24 órás telefonos ügyelet működik. T: 06/30 839 17 44
A talált tárgyakat kérjük leadni a szálláshely vezetőjének. A szobában felejtett értékeket 10 napig áll módunkban megőrizni, s amennyiben jelzik felénk, a megadott időponton belül a megadott címre postázzuk a Vendég költségére.
A szállásadó fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, a házirendet be nem tartó vendégeket, a szállásról azonnal eltávolítja.
Jó pihenést, kellemes időtöltést kívánunk!